Tag : plus7dni

Copyright © 2018 Expedition Citroën C3 Europe - Asia for 60 days

PLUS7dní – Jojo utazása Európán és Ázsián keresztül: Baleset és kórházi látogatás

Azon a napon Jojo-nak 900 kilométer volt a háta mögött. Az Európán és Ázsián keresztül vezető útján épp Oroszországban tartózkodik. 

“Az ősz Szibériában fantasztikus. A sárga, zöld, narancs és okker színű fák keveréke szemet gyönyörködtető és az ember nem tud betelni a látvánnyal. Nálunk ilyet nem látni. Hová tűnt a mi szlovák őszünk? Az utolsó években nem találkozom vele. Egyik nap meleg van, másnap már téli kabátban vagyok. Itt Szibériában átéljük azt az őszt. Ez valóban egy élmény.” – kezdi a szokásos beszámolóját az utazásról.

“9-10 órája úton voltunk már, amikor rájöttünk, hogy még nem ettünk. Így megálltunk egy benzinkúton.” A hanglejtéséből már érezzük, hogy most jön a neheze. Már onnan tudjuk, hogy az úton nehézségek léptek fel, amiről Jojo beszélni kezd, hogy elhalkul, amikor mesél. Hasonlóan csendesedett el most is. “Miután ettünk, visszaindultunk az autóhoz. És akkor szerencsétlenül léptem és megrántottam a lábam.” Már sejtjük, hogy vezetni ebben az állapotban nem egy leány álom. Szeretnénk Jojonak hasznos tanácsokat adni, recepteket nagyanyáinktól duzzanatra, borogatásra, vagy elirányítani őt a lehető leggyorsabban a legközelebbi sürgősségire. De próbáljuk meg ezeket megvalósítani olyan valakinél, aki egy ismeretlen világban van, több ezer kilométerre tőlünk, ráadásul egy erős elhatározással, hogy befejezi az utat, ahogy tervezte. “Eljutottam az autóig, de sejtettem, hogy ez fájdalmas és kellemetlen lesz. A legközelebbi hotel kb. 160 km-re volt. Tempomattal kibírtam.” – írja le a történteket. Nekünk világos, hogy ez az állapot szakértői szemet kíván, de Jojonak ebben a pillanatban ez még nem volt világos. Elfoglalt az utazással és a misszióval, amelyben épp van, csak nem töri meg egy baleset.

“Megálltunk a legközelebbi hotelben, amely kb. 160 km-re volt. Nem volt egy Hotel Broadway, inkább egy kis szálloda, amelynek a homlokzatán török szimbólumok voltak. Állt ott egy fiatal férfi, aki bekísért bennünket és rögtön adott egy gyönyörű szobát. A mi szemszögünkből nem egy luxus, de orosz mércével meglehetősen luxus. Eltekintve attól, hogy a fürdőszoba körülbelül olyan nagy, mint a szoba maga. Óriási toalett, bidé, mosdókagyló, plusz még egy helyiség, ahol a kád van és egy nagy zuhanyzó fülke. Az eldugott török szállodának felvidított.”

A szállodában vacsoráztak. Rendeltek salátát és egyszer csak felállítottak előttük egy nagy tányért tele görögdinnyével, füge itallal, az asztal mozgott a sok finomság alatt. “Oda ült hozzánk a tulajdonos, aki egy évet élt Budapesten. Az egykori rezsimnél a hadseregben szolgált. Elkezdtünk beszélgetni, kézzel-lábbal próbáltuk megtalálni a kommunikáció módját – az oroszon keresztül, magyarul, szlovákul….Letett elénk egy üveg vodkát, mint a cég ajándéka. Nem utasítottuk el, azután az órák után, amit utazással töltöttünk, még ittunk egyet a tulajdonossal a régi idők emlékére. És hirtelen emberek között ültünk, akik arról érdeklődtek, hogy honnan vagyunk, hová megyünk, mi pedig érdeklődtünk a családjukról, a munkájukról az életükről….”

Felmerült sok kérdés, sok válasz. A kellemes vacsora után Jojo és Zoli megemlítették, hogy mennek aludni. Mivel az utazásuk reggel ötkor kezdődik újra és muszáj erőt gyűjteniük a további kilométerekhez. A sánta Jojot azonban nem engedte a tulajdonos a szobájába. Elhatározta, hogy segít neki, így azonnal elvitte a helyi kórházba. “És innentől a történet teljesen más, egy sztori önmagunkról, amikor megállt az ember esze. Vittem magammal az útlevelemet, minden biztosításomat, amire szükségem lehet, iratokat, pénzt, hogy semmi meglepetés ne érjen. Az első sokk az volt, hogy bementünk egy épületbe, amelynek vas ajtói voltak. Úgy hatott, mint a börtön, vagy fogda, nem mint egy kórház. Az ajtó mögött fény, biztonsági őr és az egész váróban – alacsony mennyezet, szűk ajtók. Régi, beleértve a berendezést is. Kopott padok…nem tudtam fotózni, mert a mobil el volt dugva. A hotel tulajdonosa cipelte a papírjaimmal együtt és vigyázott rá, vigyázott rám és igyekezett segíteni nekem. Lassan már a karjaiban akart vinni. Nagyon kedves és közvetlen volt. Azonnal mindent megoldottak. Pár pillanat múlva a vizsgálóban voltam, aminek ugyan volt ajtaja, de nem zárták. A procedúra, amikor belenéznek az útlevélbe, le kell írniuk a nevedet, kimondani, hogy Jozef…A Samek teljes abszurditás, azt elolvasni sem tudják. Úgy tűnt, hogy a doktor urat felébresztették. Az érdeklődés valóban felkelt benne, hogy idegen vagyok. Megvizsgálta a lábamat. Tollal rajzolt egy keresztet és elküldött röntgenre. Pár métert mentünk három ajtón át. Szörnyen szomorú érzés volt. Mint amikor az ember filmeket néz, ahol vezetik az embereket át a folyosókon valahová fogságba. Szörnyű benyomást keltett, biztosan nem vinném oda soha a gyerekeimet. A berendezés mint valamilyen B kategóriás horror filmben. ” Jojo-n elvégezték a röntgent. Szörnyű zaj, csapkodás, másik szörnyű zaj – röntgen a 80-as évekből. Három perc, az orvos megnézte, hümmögött, hogy semmit nem lát, de gipszelni biztosan szükséges. “Én erre már ellenkeztem, hogy gipszet biztosan nem. A gyógyszertárban újra átkötöztek, adtak gyógyszereket. Nagyon megköszöntem és hihetetlen gyorsasággal kint voltam, mert a lábamat gipszeltetni nem akarom. A tempomatnak köszönhetően a lábamat nem kell úgy erőltetni.”

A kivizsgálás után visszamentek a szobába, ahol erőt gyűjtöttek a következő útra. Várt rájuk a Bajkál tó, ahol terveztek egy kis pihenőt, fürdést és legalább egy pillanatnyi lelassulást.

Autor: Janka Fialová

PLUS7dní – Bátor kalandor

Jojo Samek sok mindent megélt eddigi életében. A vállalkozói lét utcára juttatta, ma ismert és elismert fotós, aki épp kalandos expedícióra készül.

Jojo bízik az emberekben. Annak ellenére, hogy megjárta az alját, nem adja fel és harcol. Mindennel, amivel az útja során találkozik. Beleértve a rákot is. Nem tudott róla, míg az utcán volt. A rák akkor érkezett, mikor kikerült onnan. Az ember azt mondaná, több csapás már nem érheti, hiszen minden rosszat átélt. Jojo azonban tudja, hogy ez nem így működik.

UTCA

A szerencsétlenség akkor szólította meg először, amikor Jojo vállalkozott. Ráfizetett a bizalmára és a következetlenségére. „Olyan ember vagyok, aki hisz a barátságban. Legtöbbször ezt az élet nagyon kellemetlenül adja vissza.” – mondja. A tulajdonosok a cégben, ahonnan eljött, nem intézték el a hivatalos ügyeket a távozása után. Így a hitel, melyet felvettek és nem törlesztettek, végül Jojo vállait nyomta. Az utcán kötött ki egyedül két szatyorral. Az egyikben volt néhány apróság, amelyet hajléktalanként nem viseltek, mert nincs hol. A másik szatyorban volt az egyetlen érték: fényképezőgép és notebook. Jojo az idő múlásával ezt az időszakot ítéli a legmotiválóbbnak az életében: „Ha nincs semmitek, egy szál magatok vagytok, mondhatjátok, hogy szabadok vagytok.” Jojo élvezte a kényszer szabadságot, magáénak érezte. A hajléktalanságát fényképezőgéppel a kezében élte. Valószínűleg, ha eladta volna, telt volna ételre. Ő azonban nem adta, még az éhség árán sem. Az incidense az apukával, akinek a gyermekét éppen fotózta az utcán, végül egy őrangyalt terelt az útjába. A gyermek anyukája volt az, aki elhárította a konfliktust és végül változást hozott az életébe. Egy hét múlva új családok érkeztek Jojo-hoz, akik képeket szerettek volna készíttetni. A hajléktalannak, akinél előfordult, hogy egész nap semmit nem evett és olykor nem is ivott, telt legalább kiflire. És később nem csak kiflire, de saját stúdióra is. Úgy tűnt, hogy a legrosszabbon már túl van.
Lassan, lépésről lépésre Jojo, mint fotós, egyre több pozitív referenciát szerzett és egyszeriben az utcáról ismét talpra állt. Felkapaszkodott a stúdióba, a normális mindennapi életbe, a szerencsébe. Amíg az útját nem keresztezte a rák. „Elkezdett minden rendben menni, és utána jött a betegség.” emlékszik vissza Jojo. Nem dicsekszik, csak konstatálja. „Hirtelen egy évet nem dolgoztok és már nincsenek is ügyfeleitek” érzékelteti a sors által próbára tett férfi, milyen gyorsan esett fentről le. Az egyik utolsó projektjei között volt a fotózás a rapperrel, Kalimmal. Az alázatosság, a hála és a felelősségteljes hozzáállás volt a garancia, hogy lesz folytatás. Így a betegségből, a kedvezőtlen és nehéz idők után Jojo-nak sikerült megint felverekednie magát. Hányadszor?

EXPEDÍCIÓ

Jojo a kihívások elől nem menekül el. És ha véletlenül egy sem akad, saját maga talál ki valamit. Úgy, ahogy a „60 nap alatt Európán keresztül Ázsiába és vissza” expedíciót. Megvalósult álom vagy menekülés a mindennapok realitásából? Ezen az úton naponta tíz órát ül volán mögött. Meg lehet ezt egyáltalán csinálni? Elméletileg igen. Gyakorlatilag ezt majd az idő megmutatja. És hogy még véletlenül se legyen egyszerű, érkezett egy ötlet: Csináld meg teljesen egyedül! A kameraman csak forgasson! És így Jojo egyszer csak megint egy kihívás előtt áll, amit önmaga talált ki, tervezett, álmodott meg és….szeptember elsején útnak indul a világ körül.
A terv 31 693 kilométer megtétele. Az körülbelül 460 óra vezetést jelent a Google maps szerint. Jojo a saját autójával 21 országon megy keresztül: Csehország, Lengyelország, Fehéroroszország, Oroszország, Kína, Vietnám, Kambodzsa, Thaiföld, Mianmar, India, Nepál, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Irán, Törökország, Bulgária, Szerbia, Románia, Magyarország, Szlovákia. Az expedíció tervezett érkezése október 30.
„Őrült és abszurd számomra is! A gondolat, hogy naponta 10 órát ülni volán mögött. Ha az utak rosszak lesznek, és higgyétek el, rosszak lesznek, akkor ez tényleg kihívás lesz. Képzeljétek el a mindennapi problémákat az utakon, adjátok hozzá a lehetséges technikai problémákat, itt ott valamilyen elcsúszás, defekt, fáradtság, stressz. Keverjétek hozzá a határokon való átkeléseket, mert nem lehet tudni éppen kinek lesz rossz napja, ami majd rajtunk csattan. Átutazunk magas hegyeken, emberekkel zsúfolt városokon, étkezések, melyek nem megszokottak számunkra és máris elképesztő mennyiségű élménnyel gazdagodhatunk.” ecseteli a várakozásait. Még mindig abszurd őrültségnek tűnik. Jojo azonban nem fél tőle. Egy nagy kalandot lát benne. Mindent túl lehet élni. A felemelkedéseket és az eséseket is. Az utcán is meg lehet szokni, az örök küzdelemben is. A hideggel, faggyal, tehetetlenséggel és betegséggel is. Azt hogy, hogyan tudja Jojo a saját tapasztalatait az úton Európa és Ázsia után hasznosítani, majd csak az idő mutatja meg. Szorítunk és legfőképp szerencsés utat kívánunk!
Arról hogyan halad, szombattól folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket. Jojo megígérte nekünk, hogy a Plus 7 dní számára saját útleírást készít, a saját fotóival illusztrálva, így az egész utat nyomon tudjuk követni a weboldalunkon a saját szemével is.

Autor : Janka Fialová

link: www.plus7dni.sk